Gondolkodtam, hogy legalább egy szösszenetet írjak szenteste, de aztán mégsem akartam. Mégiscsak elbúcsúztam. Egyetlen okkal teszem, amit teszek. Soha többet nem akarlak hitegetni. Ne hidd, hogy nem hiányzol, többé nem bánom, amit tettem, vagy elfelejtettelek. Folyamatosan gondolkodom rajtad, újra meg újra eszembe jutsz, a lelkiismeretem sem hagy nyugodni (soha nem is fog), de mellé még hiányzol is. Az ölelésed, a szerelmed. De nem tehetem meg veled. Borzasztóan nehéz, fáj így tenni, de úgy érzem, így helyes. Így többé nem bántalak, nem keltek benned reményt, nem tartalak talomban... Mondhatjuk akárhogy. 

Ha van kedved, a fenti feltételek mellett szívesen találkoznék veled januárban. Mármint, hogy ami volt, az volt. De mint azt korábban írtam, örülnék, ha valamiféle kapcsolat megmaradna, vagy kialakulna, vagy akármi. De ha nem akarod, vagy még nem akarod, megértem.