Szia.

Nem tudom, mit mondjak, vagy hogy mondjam. Gondolom, te nézel rá minden nap a blogomra, de remélem ez már csak megszokás. Szeretném megszüntetni, de akkor az összes bejegyzés elveszik, de azt meg nem akarom.

Sajnálom, hogy nem találkozhatunk, és nem élvezhetjük egymás társaságát. Magam részéről teljesen sikerült lezárjam a múltat, és nyitott vagyok mindenre, amit a jövő hoz. Tudom, hogy te viszont magányos vagy, és sok nehézséggel küzdesz. Ezt nehéz látnom, de még mindig remélem, hogy megváltozik idővel. Csodálatos ember vagy, és remélem, hogy ezt te is meglátod majd. 

Na jó, talán nem teljesen zártam le mégsem. Vannak helyzetek, amikor akaratlanul is eszembe jutsz. Kérdések, amikre mindig Te leszel a válasz. Gondolatok, érzelmek, amiket Te váltottál ki belőlem, és soha nem fogom elengedni őket. És nem utolsó sorban a lelkiismeret, amit gyötör az ellened elkövetett minden vétkem, és soha nem lesz rá feloldás. Megszoktam, hogy ezzel együtt kell élnem. Soha nem fog változni, nem tudok tőle szabadulni.

De nem akarom magamat sajnáltatni, véletlenül se gondold. Búcsúzni szeretnék tőled, újfent. 

Örültem volna, ha láthatlak, ha beülünk egy kávéra valahova, és hallhatom, hogy vagy, mi van veled. Viszont ennek semmi értelme nem lett volna, te sem vágysz erre (gondolom). És nem is tudom, hogy reagáltál volna, ha élőben tudod meg. 

Anya leszek.

Szia.