Szia.

Nem tudom, mit mondjak, vagy hogy mondjam. Gondolom, te nézel rá minden nap a blogomra, de remélem ez már csak megszokás. Szeretném megszüntetni, de akkor az összes bejegyzés elveszik, de azt meg nem akarom.

Sajnálom, hogy nem találkozhatunk, és nem élvezhetjük egymás társaságát. Magam részéről teljesen sikerült lezárjam a múltat, és nyitott vagyok mindenre, amit a jövő hoz. Tudom, hogy te viszont magányos vagy, és sok nehézséggel küzdesz. Ezt nehéz látnom, de még mindig remélem, hogy megváltozik idővel. Csodálatos ember vagy, és remélem, hogy ezt te is meglátod majd. 

Na jó, talán nem teljesen zártam le mégsem. Vannak helyzetek, amikor akaratlanul is eszembe jutsz. Kérdések, amikre mindig Te leszel a válasz. Gondolatok, érzelmek, amiket Te váltottál ki belőlem, és soha nem fogom elengedni őket. És nem utolsó sorban a lelkiismeret, amit gyötör az ellened elkövetett minden vétkem, és soha nem lesz rá feloldás. Megszoktam, hogy ezzel együtt kell élnem. Soha nem fog változni, nem tudok tőle szabadulni.

De nem akarom magamat sajnáltatni, véletlenül se gondold. Búcsúzni szeretnék tőled, újfent. 

Örültem volna, ha láthatlak, ha beülünk egy kávéra valahova, és hallhatom, hogy vagy, mi van veled. Viszont ennek semmi értelme nem lett volna, te sem vágysz erre (gondolom). És nem is tudom, hogy reagáltál volna, ha élőben tudod meg. 

Anya leszek.

Szia.

Szia. Köszönöm, hogy továbbítottad a levelem. Adtam meg levelezési címet, nem tudom, miért hozzád küldték. 

Biztosan nehéz volt olvasni a keresetet. Tudom, hogy nagyon tárgyilagos, és szörnyű az egész. Én is utáltam. Szörnyű ez az egész válási procedúra. De majd csak túl leszünk ezen is.

Funny, hogy pont 4 évvel a polgári esküvőnk után. Őszintén nem tudom, mit mondjak, mit gondoljak, mit sajnáljak, minek örüljek. Sokat filóztam rajta, hogy nem lehetett volna-e még veled valami. Hogy mindaz, amit érzek, miért nem irántad éreztem. Hogy amit csinálok, miért nem veled csinálom. Miért nem veled élem át ezeket az élményeket? És sokáig azt hittem, hogy csak döntés kérdése az egész. Talán tényleg csak ennyi volt - egy évvel ezelőtt. Mostanra ez nem döntés és nem akarat kérdése. Sajnálom, hogy ennyi volt, mert egy álmom tört össze. De történetesen én magam törtem össze. Hogy mi mindent jelentettél a számomra, már nincs értelme többé taglalni. Történt, ami történt. Úgy, ahogy. Sokat hibáztam, de remélem, hogy tanultam is belőle. Rengeteg fájdalmat okoztam, de remélem, hogy begyógyulnak az általam okozott sebek. Hálás vagyok, amiért végre eljutottam oda, hogy elhatározzam, mit szeretnék. Nyugodt vagyok, végre elengedtelek, végre a saját utamat járhatom. Fáj a szívem azért, amit veled tettem, mert tényleg nem ezt érdemelted. Hálás vagyok érte, hogy te is elengedtél. A legjobbakat kívánom neked.

Pont egy éve ilyenkor a ruhám után futkostam. Egyszer csak lemaradt a sok autó - vajon nyertem, vagy elszaladtam pirosan? Két héttel korábban még egymás mellett komolykodtunk, életre szól a döntés, mit meghozni akarunk. Rémálomból felocsúdni, ennyit reméltem, de a java még eztán jött, nem is sejtettem. Holnapra már jó lesz minden, de én addig szétestem, hogy mi történik körülöttem, valaki döntse el helyettem. Ott állt mellettem és mindent kézben tartott, fel nem fogtam már csak a lényeget: Szeretem - ennyit mondott. Rajtam a sor, esküszöm - csak egy pillanat az egész, megy a pörgés tovább, nincs pihenés. Tánc és búcsú, tánc és puszi, egy falat és újra buli. Mindenki szerette, élvezte, másnap csak a fejét érezte. Nekük most kezdődött csak 9 év próba után élesben, de tán elboldogulunk kettesben.

Óriásországba érkeztünk, kisvonaton rettegtünk. A fák negven méterek, a levelek is méteresek. Óriási szemek fürkésztek, hatalmas ujjak közelítettek. Megfogtak és felemeltek, az idő más szögletébe helyeztek. Pislogtunk kettőt s hazaértünk, az egészre csak mosollyal emlékszünk.

Amikor belevágtam, nem volt jövőképem, de tudtam, hogy ezt akarom, és reméltem, hogy majd alakul. Aztán úgy néz ki, hogy hiába telt el ennyi idő... Ugyanabban a dilemmában őrlődtem, mint egy évvel ezelőtt. És nem lett jövőképem sem. Így nem húzom senki idejét tovább.

Szerettelek.

Jó tudni, hogy nem csak én érzek így.

Részegen beestél a disznóólba, csak 6-ossal léphetsz tovább.

Eltört a gereblye nyele, kimaradsz egy körből. 

Ugyanezt érzem, nap mint nap. Talán azzal a különbséggel, hogy gondolom te nem akarsz így érezni. 

Megkaptam a leveleket. Világos üzenetnek tűnik, hogy nem, nem akarsz velem találkozni. Nagyon sajnálom. 

Kérlek használd az egészségpénztári kártyát.

Uramatyám, hogy én mennyi kárt okoztam a lelkedben.

És ide most sem jön sok-sok nem kimondott gondolat. 

Gondolkodtam, hogy legalább egy szösszenetet írjak szenteste, de aztán mégsem akartam. Mégiscsak elbúcsúztam. Egyetlen okkal teszem, amit teszek. Soha többet nem akarlak hitegetni. Ne hidd, hogy nem hiányzol, többé nem bánom, amit tettem, vagy elfelejtettelek. Folyamatosan gondolkodom rajtad, újra meg újra eszembe jutsz, a lelkiismeretem sem hagy nyugodni (soha nem is fog), de mellé még hiányzol is. Az ölelésed, a szerelmed. De nem tehetem meg veled. Borzasztóan nehéz, fáj így tenni, de úgy érzem, így helyes. Így többé nem bántalak, nem keltek benned reményt, nem tartalak talomban... Mondhatjuk akárhogy. 

Ha van kedved, a fenti feltételek mellett szívesen találkoznék veled januárban. Mármint, hogy ami volt, az volt. De mint azt korábban írtam, örülnék, ha valamiféle kapcsolat megmaradna, vagy kialakulna, vagy akármi. De ha nem akarod, vagy még nem akarod, megértem.