Szörnyeteg vagyok. 

Attól leszek szörnyeteg, ha nem adom be a válópert. De nagyon nehéz még meglépnem. Mintha meg akarnálak még tartani. Vissza a biztos ponthoz. Ami már nincs, elmúlt. De akkor is. 

Visszacsinálni? Melyik ponthoz kellene visszatérni, hogy megelőzzünk mindent? 

Nem tudom mi történt. Nem tudom mi történt. 

Igen, borzasztóan rajongtam érted. Borzasztóan szerettelek. 

Úgy éreztem sosem elég. Te sokkal jobban szerettél, és tőlem is többet vártál. Nem tudtam megadni. Megfelelően. 

De mégsem ez az indok. 

Nem tudom mi történt.

Nem tudlak figyelmen kívül hagyni. Biztosan könnyebb lenne, most ideiglenesen legalábbis. De ahhoz túlságosan szeretlek, hogy semmibe vegyem az érzéseidet. 

Nem akarlak elveszíteni, de el akarlak vágni magamtól. És hát már eldobtalak, minek tagadjam. Nem lehetünk már barátok sem. Megbántottalak, és ezt sosem tudjuk félretenni. De azért szeretnélek a jövőben is ismerni.

Mert ez a 12 év a miénk volt. Csak a miénk. A saját bolondságunk, szerelmünk, fájdalmunk, butaságunk, boldogságunk. Az életünk.

Nem tudom mi történt. Mikor múlt el. Miért adtam föl. 

Nem volt jó vagy rossz választás. Mindkét esetben ott marad a kérdés, hogy mi van, ha a másik féllel... Jelen esetben te lettél a másik. 

Boldog vagyok-e? 

Nagyon jó szerelmesnek lenni. Jó élni. Jó amikor fáj. Érezni. Kétségbeesni. De már nem úgy, hogy nincs holnap. Csak úgy, hogy nem tudom, mit csinálok. Jó egyedül sírni. Jó Vele szárnyalni.

Szélsőségek adják össze most is az egészt.