De hát ez a lényeg. Nem érted?

Már nem akartam veled lenni. Akartad persze... beleadtál mindent, tudom. Lelkiismeret furdalásom is van, amiért én nem adtam lehetőséget. 

Csak az elmúlt 12 évet felejted el. Pl. a promisszos barátaimat, akik sokáig Calambo feleségeként hivatkoztak rád. Azzal mit kezdjek, hogy te most lettél volna nyitott bármire.

Nem, nem akartam veled már Balatonra menni a haverjaimmal. Vagy Görögországba. 

Hogy is akartam volna elígérkezni veled bárhová? Most jobb lenne hogy lenne egy kifizetett repjegyünk, amit nem használunk fel, és vissza sem kapjuk az árát?

Minek hazudtam volna, hogy akarok veled bármit is?

És tudom, igen, hogy nekem is jó volt bezárkózni. Szerettem veled kuckózni, kettesben lenni. Alkalmazkodtam is... de igazából ezt sem tudom megmagyarázni.

Ja, hogy menekültem előled folyamatosan, igen, erről szóltak az utolsó hónapok. Előbb csak tudatalatt, aztán teljesen tudatosan. Nem a veled töltött idő minősége miatt... hanem mert nem bírtam elviselni a gondolatát, hogy másra vágyom, és belehazudok az arcodba minden pillanatban.

Ennek nincs értelme. Pingpongozhatunk tovább a gondolatainkkal. De én nem tudok vele mit kezdeni. Kérem is és nem is. 

Nem tudok elszámolni. Neked nem is akarok, de magamnak se megy. 

Te ezen nem segítesz. Követeled a válaszokat, amitől csak még inkább menekülök, és még inkább bűntudatot ébresztesz. Fejben úgy érzem, nem kell ez nekem.

Mégis megnyitom a kurva blogod és elolvasom hogy mit érzel.

Gyászfolyamat. Feldolgozás. 

Nincs élet a halálon túl.