Ha egyáltalán voltam ott valaha. 

Mert mindig volt valami. Késni sem azért szoktam, mert késős vagyok, hanem mert éppen úgy jött össze. Igaz, hogy már megint, mert szinte mindig történik valami, de akkor is. Pont így vagyok a jelennel is. Mindig oda vágyom, ahol nem vagyok. Az egyetemen a felnőtt életre vágytam, felnőttként meg inkább szabadságot szeretnék.

Az előző munkahelyemen sem voltam előrébb, pedig akkor csak munkaidőn kívül volt időm a magánéletemre. És ebbe most nem csak a kapcsolataimat értem bele, hanem a fenntartható életmódra történő törekvésem és a sminkelés/arcápolás iránti érdeklődésem következtében szükségessé vált folyamatos internetes kutatásom. Jaj de szép mondat lett.

Szóval visszatérve. Eltervezem, hogy milyen szép lesz kéken a konyha. Persze nem lenne időm megcsinálni, akármilyen szívesen tenném is, de azért picit sajnálom, hogy Férjuram megcsinálta helyettem. Aztán eltervezem, hogy a székek ülését is kékre festem. Meg a konyhában az egyes alapanyagokat melyik üvegbe zárom. Csak ezek az apróságok is több hónapba telnek. 

Persze mellette itt áll egy zsák ruha, pedig idén már 3 másikat kidobtunk, de ezek ritkán használt és jó minőségű anyagból vannak, lehetne velük még kreatívkodni. Nyilván ahhoz varrni is tudnom kéne. Semmi gond, akkor megtanulok varrni - csak a kérdést, hogy anyósom megtanítana-e alapszinten, már hónapok óta halasztgatom. 

Futni nem jut időm, a porszívózás is elmaradt, főzni kinek van ereje? 

Próbálom még jobban összeszervezni az életem. Kitalálni, mi a színtípusom, nem vásárolni, csorgatni a nyálam a smink újdonságokra, beszélgetni idegen barátnőkkel a közös hobbinkról, nem beszélgetni az igazi barátnőkkel arról, hogy mi újság. Olvasni a minimalizmusról, időtervezésről, hatékonyságról, miközben csöppent sem hatékonyan úgy tenni, mint aki csinál valamit. A környezetbarát háztartás, fenntartható divat örök téma, mindig van hova fejlődni, új gyártókat megismerni, blogokat böngészni. A sport elmarad egy ideje, motiváció nélkül nincs motiváció. 

Közben mindig az van bennem, majd ha. Igen, mert lesz egy majd. Egy majd, amikor a kezemben lesz az életem, amikor ahogy beosztottam az időmet és a pénzemet, úgy is alakul, de azért a spontaneitást sem ölöm meg. Amikor tökéletesen ahhoz lesz kedvem, amit éppen csinálok - dolgozni, konyhát festeni, párnahuzatot varrni, porszívózni, utazni. Természetesen nem csak kedvem, időm is lesz mindenre. Addigra már a háztartásom is tökéletes lesz, minimalista, környezetbarát, fenntartható, egy szóval maximálisan alternatív. Ja ez kettő. 

És nyilván addigra már nem fog aggasztani az anyaság vagy gyerek téma sem. Hiszen megérett az idő, én is jó anyuka lennék, és nem kapnék frászt ha a gyerekem csak azért sikítozna, mert ahhoz van kedve. Minden jó anya örömmel hallgatja a gyerek visítást, nem? 

Ó, és hogy ezt a sok időt és energiát, amit arra fordítok, hogy egyszer majd minden jobb legyen, arra is fordíthatnám, hogy megéljem a jelent, és kihozzam a legjobbat önmagamból, inkább észre sem veszem. Hagyom, hadd fussanak el mellettem a napok, hetek, évek. Majd egyszer talán utolérem őket.